Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Lázár János, miután alvállalkozók arra panaszkodnak, nem fizették ki őket
6 kapcsolódó hír
Általános vizsgálatot rendel el az állami beruházások fővállalkozói körében Lázár János – az építési és közlekedési miniszter ezt egy Facebook-posztban jelentette be, miu
Az alvállalkozók panaszai nyomán keményítenek be.
A miniszter szerint egyes fővállalkozók nem fizették ki az alvállalkozóikat, akik elvégezték a munkát, azoknak meg kell kapniuk a jussukat, akár soron kívül is.
Alvállalkozók arra panaszkodtak neki, hogy hosszú ideje nem kapják meg a pénzüket a fővállalkozóktól.
A miniszter azt mondta, a következő hetekben minden alvállalkozó hozzájut a „jogos jussához”.