Orbán Viktort megkérdezték, hogy mikor mond le, kemény választ adott
10 kapcsolódó hír
Ellenzéki képviselőkkel csörtézik a miniszterelnök, kövesse velünk!
Az őszi parlamenti szezonban először kell személyesen válaszolnia a képviselők azonnali kérdéseire Orbán Viktornak. A kormányfőnek nyolc képviselő címzett kérdést, közülü
A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszol a Parlamentben.
Közvetítésünk a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésekről.
Orbán azt is mondta, reméli, hogy amikor az eljárások megindulnak, a DK-sok nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni.
Négynapos parlamenti hét kezdődött hétfőn, az azonnali kérdéseket ezúttal a miniszterelnöknek is fel lehetett tenni.
„Minden magyar családnak úgy érdemes tekintenie erre a találkozóra, mint a magyar emberek elemi életkörülményeit befolyásoló eseményre.” A miniszterelnök azonnali kérdése
A Szőlő utcai ügyet „álhírbotránynak” nevezte Orbán Viktor, a DK szerint válaszolnia kell a kérdésekre.
Az Országgyűlés azonnali kérdések órájában a DK-s Arató Gergely ismét a miniszterelnököt szembesítette a hatóságok által közölt tényekkel.
Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén válaszolt az ellenzéki képviselők kérdéseire. Az első kérdező természetesen az az Arató Gergely volt, aki a zsol