Puzsér: Megbékélésmenet helyett a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!
Elhalasztják a Megbékélésmenetet, helyette szolidaritási megmozdulás lesz a Kossuth téren.
11 kapcsolódó hír
Panaszt tett az eljárással kapcsolatban.
A volt politikus egyik videójában gyermekek elleni bűncselekményekről van szó, de szerinte ez nem kapcsolódik a Szőlő utcai ügyhöz.
Az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön házkutatást tartottak. Juhász Péter tudatta, hogy elvitték a telefonját és a számítógépét, illetve holnap kihallgatják tanúkén
Az expolitikust pénteken tanúként hallgatják meg, a házkutatás miatt pedig panaszt tett.
Újabb információkat osztott meg Juhász Péter, miután a Szőlő utcai javítóintézet ügyében bizonyítékokat foglaltak le nála, többek között a telefonját és a számítógépét. A
A publicista, a Polgári Ellenállás mozgalom elindítója közölte, a testükkel védik az influenszert, az Együtt volt elnökét.
Juhász azt kérte, hogy Hatvanpuszta ügyét is vonják össze a nyomozással.
Az volt a válasz, hogy „mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek”.
A szervezők elhalasztották a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak a Kossuth téren 17 órától. A dönt
Ezt a jogát valószínűleg csak a pénteki meghallgatáson tudja majd érvényesíteni.
Puzsér Róbert közlése alapján a helyszín is változik.