Már hatályon kívül is helyezte „önazonossági” rendeletét Mezőkeresztes
Ez volt az első település, mely a helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján próbálta korlátozni, ki költözhet be a településre.
11 kapcsolódó hír
Csak pár hétig volt érvényben a szabályozás a borsodi településen, mert a képviselőtestület augusztus elsejével vissza is vonta saját rendeletét. Úgy tűnik, nem sikerült
A borsodi település képviselő-testülete jogellenesnek ítélte, és augusztus 1-jétől hatályon kívül helyezte az ingatlan-vásárlást korlátozó rendeletet.
Az ország első települése, ahol éltek a lehetőséggel.
Mégsem kérnek belőle.
A megyei kormányhivatal korábban törvényességi felülvizsgálatot indított az ügyben.
A mezőkeresztesi önkormányzat az országban elsőként jelentette be, hogy korlátozni akarja, ki vásárolhat ingatlant, illetve költözhet be a településre.
Amelyet még azelőtt hoztak meg, hogy a kormány tisztázta volna a részletszabályokat.
A borsodi Mezőkeresztes volt az első település Magyarországon, amely a települési önazonosság védelméről szóló törvény alapján helyi rendeletben korlátozta, ki vásárolhat
Egy hónappal azután, hogy az országban elsőként Mezőkeresztes vezette be a helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján megalkotott rendeletét.