Feltétel nélküli támogatót talált Oroszország az ukrajnai háborúban
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor háromnapos látogatáson fogadta Phenjanban Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, és „feltétel nélküli támogatást” ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúban – írja a Reuters .
13 kapcsolódó hír
Minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük.
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Arról is kérdezték az orosz külügyminisztert, hogy bevetik-e Észak-Korea csapatait a front más részein is.
Az észak-koreai vezető szerint az orosz hadsereg fényes győzelmet arat szent ügyében.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Kim Dzsongün közölte Lavrovval, hogy minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető “meleg bajtársi bizalommal” fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, majd kijelentette; minden stratégiai kérdésben azonos a vélemé
Észak-Korea megerősítette Oroszország támogatását az Ukrajna elleni háborúban – jelentette vasárnap az észak-koreai állami média Kim Dzsongün észak-koreai vezető és Szerg
A Szergej Lavrov, orosz külügyminiszterrel való találkozója során úgy fogalmazott az észak-koreai vezető, hogy mindent megtesznek az ukrajnai helyzet megoldásáért. Észak-
Észak-Korea jelezte, készek feltétel nélkül támogatni Oroszországot a háborúban.
Az észak-koreai vezető szerint „az orosz hadsereg és nép biztosan győzelmet arat majd az ország méltóságának és alapvető érdekeinek védelmének szent ügyében”.