Oroszország bűnös: az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint bizonyított, hogy ők lőtték le a maláj gépet
Ahogy az is, hogy megsértették a nemzetközi jogot az Ukrajna elleni invázióval.
8 kapcsolódó hír
Az ítéleteket Oroszország, persze, nem ismeri el.
Az MH17-es járat katasztrófájában közel háromszázan haltak meg, kétharmaduk holland állampolgár volt.
Az ukrajnai háború miatt pedig nemzetközi jogot sértett Moszkva.
Oroszország tehet a maláj gép 2014-es lelövéséért a strasbourgi bíróság szerint.
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága történelmi döntést hozott: Oroszországot tette felelőssé a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért, amelyben 298 ember halt meg 2
Több mint 10 éve történt az incidens.
Bűnösnek találta Oroszországot az Európai Emberi Jogi Bíróság az Mh17-es járat lezuhanásában. A Malaysia Airlines gépét 2014-ben érte tragédia. Az Európai Emberi Jogi Bír