Veszélyes lehet, ha túl sokat vagy túl keveset alszik – jelentősen nő a halálozás és a stroke kockázata
Mennyi az ideális alvásidő? A Semmelweis Egyetem friss tanulmánya szerint napi 7–8 óra lenne az optimális. Ennél kevesebb vagy több alvás esetén viszont jelentősen nő a halálozás és a stroke kockázata. És úgy tűnik, a nők még sérülékenyebbek.
4 kapcsolódó hír
A Semmelweis Egyetem új kutatása szerint a napi 7 óránál kevesebb vagy 9 óránál több alvás jelentősen növeli a halálozási kockázatot, különösen a stroke esetében.
Közismert tény, hogy a túl kevés alvás rendkívül káros hatással van a szervezetre, azzal viszont kevesebben vannak tisztában, hogy a túl sok alvás sem tesz jót, sőt veszé
Társadalmi szintű alvásepidémiáról beszélnek a szakértők.
Vannak szokások, amik észrevétlenül tesznek tönkre – ez az egyik.