Élőben a pápaválasztás: felszállt a fehér füst?
113 kapcsolódó hír
Várhatóan egy órán belül bejelentik, ki az új katolikus egyházfő.
Azt, hogy ki foglalhatja el Szent Péter trónját, nemsokára bejelentik.
Fehér füst szállt fel csütörtökön délben a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a bíborosok harmadik szavazási körében sikerült megválasztani a katolikus egyház 267.
Ferenc pápa utódját a második szavazáson, csütörtökön választotta meg a konklávé, miután az előző szavazás sikertelen volt.
Csütörtök délután 6 óra után fehér füst szállt fel a Vatikánban: a bíborosok új pápát választottak. A Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füst a világ minden táján
Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, a 133 bíborosnak a konklávé szavazásán sikerült megválasztani az új pápát.
A negyedik szavazás sem hozott eredményt, továbbra sem sikerült új egyházfőt választania az erre kijelölt 133 bíborosnak vatikáni Sixtus-kápolnában. Ma még egy szavazás v
Harmadik alkalommal már fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ez egyben azt is jelenti, hogy a konklávé megválasztotta az új katolikus egyházfőt.
Május 8-án ismét összegyűlnek a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt. Ma a tervek szerint négy sz
Hogy ki, azt körülbelül egy óra múlva jelentik be a Szent Péter téren.
Akár meg is koronáztathatná magát, de ennek kicsi az esélye.
A 133 pápaválasztó bíboros csütörtök délután döntött Ferenc utódjáról.
Fehér füst szállt a Sixtus-kápolna felett, jelezve, hogy a bíborosok új pápát választottak a konklávé második napján.
A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.
Május 8-án ismét összegyűlnek a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt. Végül a délutáni szavazás e
Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy megválasztották az új pápát. A mai választáson 17:30-ra várták az első eredményt, ám közel háromn
Sikerült meghozni a döntést a Vatikánban, felszállt a fehér füst, szóval megválasztották az új pápát.
Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.
A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.
Felszállt a fehér füst. Megválasztotta a Konklávé Ferenc pápa utódját.
Végre sikerült dűlőre jutnia a konklávénak arról, ki örökli Ferenc pápa székét új Szentatyaként. Tömegek várták feszülten a döntést, mire lezárult a precízen végigzongorá
Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, sikerült új pápát választani.
Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani
Fehér füst szállt fel néhány perccel este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy a konklávé második napján sikerült megválasztani a kato
Nem sokkal este 18 óra 10 perc előtt felszállt a fehér füst, vagyis a Konklávé megválasztotta Ferenc pápa utódját. Ugyan a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füs
Éljenzéstől hangos a Vatikán, miután felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Minden tekintet a katolikus egyházra és a Vatikánra szegeződik, most már csak az
A konklávé a második napon megválaszotta Ferenc pápa utódját, a katolikus egy ház új, 267. vezetőjét.
A titkos konklávéban 71 ország 133 bíborosa szavazott; az új vezető megszavazásához kétharmados többségre volt szükség.
Miután felszállt a fehér füst, az új pápa is kiállt a Szent Péterre néző erkélyre.
Május 8-án ismét összegyűlnek a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt. Végül a délutáni szavazás e
Robert Francis Prevost lesz Ferenc utódja, miután csütörtökön este hat óra után néhány perccel fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, és bejelentetté
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjévé, aki a XIV. Leó pápanevet választotta. A fehér füst csütörtök este szállt fel a
1878-ban választotta pápa utoljára a Leó nevet, XIII. Leó elsőként állt ki a munkások jogaiért.
Robert Prevost amerikai bíboros lett az új pápa. Cikkünk frissül ... Robert Prevost amerikai bíboros lett az új pápa. A bíborosi konklávé csütörtök délután megválasztotta
Negyven éve szolgálja már az egyházat, ő az első amerikai pápa. Megválasztása azt jelzi, hogy az egyház Ferenc pápa irányvonalát kívánja tovább vinni.
A katolikus egyház új vezetője egyházi karrierje nagy részét Peruban töltötte misszióban, 69 éves, spanyolul és olaszul is beszél, „mérsékeltnek” tartják.
Megválasztották az új katolikus egyházfőt!
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
"Legyünk misszionáriusok" – utalt saját hivatására, ágostonos rendi múltjára. "Szent Ágoston azt mondta, veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök" – tette hozzá
XIV. Leó pápa első szavai világos irányt mutatnak: a békét, az igazságosságot és a Krisztushoz való hűséget tűzi zászlajára.
Az amerikai elnök a Social Truth oldalán köszöntötte XIV. Leo pápát.
Robert Prevost a megválasztásával kétszeres történelmet írt.
XIV. Leó pápa első, olasz nyelven mondott beszédében folytonosságot hirdetett elődje, Ferenc politikájával.
A béke üzenetével jött az új katolikus egyházfő.
Május 8-án ismét összegyűlnek a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt. Végül a délutáni szavazás e
Fehér füst jelezte csütörtök este, hogy a konklávé döntött: megválasztották a katolikus egyház új vezetőjét. A Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füst után a rangidős bí
Amerikai bíborost választott a konklávé: Robert Francis Prevos XIV. Leó néven veszi át a néhai Ferenc pápa helyét, mint katolikus egyházfő. A döntés csütörtökön délután s
XIII. Leó összeegyeztethetőnek tartotta a katolikus hitet és a mértéktartó demokráciát.
Az új pápa közösségi oldala árulkodó egyes nézeteivel kapcsolatban.
XIV. Leó pápa Robert Francis Prevost, Chicago bíborosa, aki 69 éves és mérsékelt centralistának tartják.
Második napon döntött a konklávé a pápa személyéről.
2025. május 8-án, a konklávé második napján a bíborosok Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven f
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni
Donald Trump elnök óriási megtiszteltetésként értékelte, hogy a katolikus egyháznak amerikai egyházfője lehet.
A 69 éves Robert Francis Prevost az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében.
Megérkeztek az első fotók a pillanatról, mikor Ferenc pápa utódja, Robert Francis Prevost bíboros a hívek elé lép a bazilika erkélyén, már mint XIV. Leó pápa. A konklávé
Robert Prevost amerikai bíboros lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel. A 69 éves amerikai bíboros neve az esélyesek között szerepelt. A legnagyobb sajtótermékek
Robert Francis Prevost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erké
Így íródik a történelem.
A MEÖT tagegyházai imádságukban hordozzák XIV. Leó pápát, és bíznak benne, hogy az új katolikus egyházfő folytatja az elődje által megkezdett egyházon belüli párbeszédet
A római katolikus egyházfőknek határozott céljuk van azzal, milyen új nevet választanak.
Úgy fogalmaztak: „imádságunkban hordozzuk XIV. Leó pápát”, kérve a mindenható Istent, hogy szolgálata minden pillanatában segítse Róma új püspökét„.
Az új szentatya XVI. Leó lett, vagyis Robert Francis Prevost, aki az első amerikai születésű pápa.
A vádak szerint Robert Francis Prevost nem vizsgálta ki kellő alapossággal az eseteket. Támogatói szerint azonban az ügyeket a média pontatlanul, sőt egyenesen igazságtal
Ő az első Amerikai Egyesült Államokból érkezett pápa az apostoli székben.
Közel két napos ülésezéssel, csütörtökön döntöttek a bíborosok.
Micsoda megtiszteltetés az Egyesült Államok számára, hogy Robert Francis Prevostot választották meg az új pápának – írta a Truth Social közösségi
Nem könnyű feladatok elé néz a pápa.
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
XIV. Leó néven Robert Prevostot választották meg pápává, aki az első amerikai egyházfőként ír történelmet.
Ralph Fiennes és Tom Hanks is megjárt a Vatikánt
Ráadásul ennek a rendnek volt a tagja Luther Márton is, mielőtt szakított volna a katolikus egyházzal.
Megtiszteltetésnek nevezte az amerikai elnök, hogy Robert Francis Prevost bíboros lett az első amerikai pápa. Gratulált Robert Francis Prevost bíborosnak Donald Trump ame
Több cikket is megosztott közösségi oldalán a témában, az egyik szerint Jézus arra figyelmeztetett, hogy aszerint ítélnek meg bennünket, hogyan bántunk a bajbajutottakkal
Donald Trump szerint óriási megtiszteltetés Amerika számára, hogy Robert Francis Prevost lett az új pápa.
A XIV. Leó nevet választó Prevost Chicagóból származik és nézeteiben igen közel áll Ferenc pápához.
Válogatás az AFP Vatikánban dolgozó fotóriportereinek képeiből.
Az ok, amiért Robert Francis Prevost ezt a nevet választotta.
Csütörtökön a bíborosoknak sikerült megválasztani az új pápát, fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új katolikus egyházfő az amerikai Robert Francis Prev
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének.
A világ vezetői sorra gratulálnak Robert Francis Prevost, vagyis XIV. Leó pápa megválasztásához. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében.
Robert Francis Prevost, XIV. Leó az első amerikai pápa.
Az új szentatya XVI. Leó lett, vagyis Robert Francis Prevost, aki az első amerikai születésű pápa.
XIV. Leó pápává választása előtt nyíltan bírálta Donald Trump politikáját, különösen a bevándorlással kapcsolatban. Prevost az X-et használta arra, hogy hangot adjon nemt
XIV. Leó néven az amerikai Robert Francis Prevost bíboros választotta a konklávé az új pápának. Elsőként Nagy Britanniával kötött megállapodást az Egyesült Államok az ame
Miközben Donald Trump már alig várja, hogy megismerje a csütörtök este megválasztott XIV. Leó pápát, az új egyházfő a megválasztása előtt még keményen kritizálta az Egyes
Ünneplő hívők, peckes gárdisták, mosolygó papok és az erkélyen beszédet mondott új egyházfő. Fotókon mutatjuk meg, mi történt a fehér füst felszállása után a Vatikánban.
Nem ért egyet az amerikai alelnökkel XIV. Leó.
Ferenc pápa már két éve maga mellé vette utódját, és fontos feladatot bízott rá.
Megválasztották a katolikus egyház új vezetőjét.
A katolikus egyház történetében először választottak amerikai pápát: a 69 éves Robert Prevost, a Chicagóból származó bíboros XIV. Leó néven vette át a tisztséget. Bár glo