Vezető hírek
A világsztár hétfő délután jelentette be az Instagram-oldalán, hogy a felesége, Anna Kurnyikova életet adott a negyedik közös gyermeküknek. Enrique Iglesias egy cuki fotó
A legendás zenész 74 éves volt. Chris Rea családja közleményben erősítette meg az énekes-dalszerző halálának hírét.
Chris Rea utolsó bejegyzése méltó emléket állít a világsztárnak, aki slágereivel örökre belopta magát a szívünkbe.
Péterffy Lili Lelle harmóniába került önmagával, és szívből hálás annak, amit idén elért.
46 éves korában meghalt James Ransone amerikai színész, akit a legtöbben a Drót című sorozat Ziggy Sobotkájaként ismertek. Az öngyilkosság után most először szólalt meg a
Sok nő ünnepeiből az egyéni idő, az „egyedüllét” vagy magára fordított figyelem az, ami elfelejtődik.
Emma Heming arról beszélt, hogyan változtatta meg a család karácsonyi terveit férje progresszív betegsége. Bruce Willis demenciája előrehaladott, így nem lehet a szerette
Egy félreértett szerelmi történet, a modern feminizmus képviselete és többféle jótékonysági munka. Kamilla brit királyné félreértett személyét szeretnénk most közelebb ho
Meghalt az amerikai színész, mindössze 46 éves volt. A hírt pénteken erősítették meg, a rajongók és a szakma megrendülten búcsúznak James Ransone-tól.
Meglepő hírek érkeztek a sztárpárról. Miley Cyrus ismerősei szerint az énekesnő nem szeretne nagyszabású esküvőt, inkább elszökne a világ elől, és titokban mondaná ki a b
Pár hónapja még az összeköltözést tervezgették, most szakítottak egymással.
A testmozgás az egyik legjobb dolog, amit tehetsz magadért, de 40 év felett a tested már nem olyan, amilyen 20 évesen volt.
Minden feleség és édesanya számára fontos a karácsony, hiszen a legjobb hangulatot és élményt szeretné nyújtani a családjának.
Meghoztuk a tökéletes sós bejglit, és ezt az ízvilágot mindenki imádni fogja. Próbáld ki a csirkemájas aszalt szilvás bejgli receptjét, és legyél te a családi vacsora szt
Karácsony stressz nélkül? A horoszkóp szerint idén nem adatik meg mindenkinek.
Vilmos herceg idén a 12 éves fiával látogatott el egy hajléktalanszállóra, hogy ott közösen vendégeljék meg a rászorulókat. György herceg kötényben főzte az ebédet a fedé
Az arcszőrzet mindent megváltoztat! Nézd meg Hollywood legnagyobb hírességeit és szépfiúit, akik arcszőrzetükkel váltak igazán sármossá!
Mindössze pár hónapja került nyilvánosságra, hogy Ireland Baldwin neheztel a szüleire, amiért gyerekkorában nem voltak mellette.
A szeretet gyertyájának fénye azt üzeni: a várakozás nem önmagáért való, hanem azért, hogy nyitott szívvel érkezhessünk meg karácsony ünnepéhez. Advent negyedik vasárnapj
Újabb részletek láttak napvilágot Rob Reiner fiának mentális állapotáról. Úgy tudni, Nick Reiner „ködös” tudatállapotban van, és talán még fel sem fogta a történteket.
A születési hónapod nemcsak azt árulja el, milyen a személyiséged, hanem azt is, milyen belső erők hajtanak nap mint nap. A siker gyakran ott kezdődik, ahol ezek a rejtet
Sokan remélik a fehér karácsonyt, és a legfrissebb előrejelzések szerint idén van rá esély. Mutatjuk, hol borulhat fehérbe a táj!
Színes égők, minimalista díszek? Mehetnek a kukába.
George Clooney a jövőben tudatosan kerüli majd a romantikus jeleneteket, és nem csókol meg nőket a filmjeiben.
Az It: Welcome to Derryt a legnagyobb Stephen King-fanatikusok is bátran megnézehetik, ugyanis hű maradt az eredeti regényekhez, miközben remek eredettörténetet adott Pen
Kedden tartották a királyi család hagyományos karácsonyi partiját Londonban. A családtagok közül mindenkit meghívtak a rendezvényre, kivéve András herceget, és az exfeles
A karácsonyi asztal nemcsak az édességekről szól, egy mutatós, ízekben gazdag sós sütemény legalább olyan fontos része az ünnepeknek. Ezek a réteslapba csomagolt sajtfala
Ha valami igazán elegáns, mégis otthon is elkészíthető fogásra vágysz, ez az ünnepi párolt marhaszelet biztos, hogy levesz a lábadról.
Beszédes részlet derült ki a brit uralkodó magánéletéről. Károly király otthonában, a Clarence House-ban mindössze egyetlen unokájának fényképe kapott kiemelt helyet.