„Add ide a táskát vagy lelőlek” – tízmilliót lophatott a nyíregyházi rabló
Fegyverrel fenyegetett meg egy pénzszállítót egy férfi csütörtökön Nyíregyházán, majd legalább tízmillió forinttal menekülhetett el. Biztonsági kamerák rögzítették a menekülését, az RTL Híradó információi szerint a rendőrök azóta elfogták.
6 kapcsolódó hír
A villamos és a peron közé szorult egy férfi csütörtök este Budapesten, a tűzoltók csak speciális eszközökkel tudták kiszabadítani. Sándor másnap már újra a megállóban ül
Egy 47 éves nőt gyanúsítanak azzal, hogy megölte 77 éves szomszédját egy újpesti társasházban. Az RTL Híradó úgy tudja, beismerte tettét, és azt állította, hogy az áldoza
Több mint 123 ezer egészségügyi szakdolgozó fizetése emelkedhet legkésőbb 2027 januárjától, átlagosan 15 százalékkal. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint közel a
Cseh Gergő Bendegúz a korábbi ígérete ellenére nem ajánlotta fel lemondását, miután kijavították a 164 embert tévesen ügynökként feltüntető adatbázist. Lezsák Sándor pert
Felcsúton volt tavaly is a legmagasabb az egy főre jutó tőkejövedelem Magyarországon, átlagosan több mint 11 millió forint a GKI adatai szerint. A kutatók úgy vélik, néhá
Fegyverrel rabolt ki egy pénzszállítót egy férfi Nyíregyháza belvárosában péntek délben. A támadó egy valutaváltóban szegezett pisztolyt a pénzszállítóra, majd azzal feny