Tisza-kormány: Kapitány István nagy bejelentést tett, sorjáznak a feljelentések és a személycserék
Az új kormány első száz napjának végére még jobban felpörgött a magyar belpolitika: az Országgyűlés megválasztotta Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, ami ellen komoly ellenállás mutatkozik a közvéleményben. Eközben a felsőoktatási alapítványok kuratóriumainak 98 százalékát lecserélték, és megkezdődött az MCC oktatási feladatainak átvétele. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a tervezettnél két héttel korábban elkészült a paksi fenékküszöb első üteme, amely nélkül két turbina is leállt volna az atomerőműben. Vitézy Dávid közlekedési miniszter feljelentést tett az M6-os autópálya korábbi üzemeltetési szerződése miatt, a kormány pedig új érdekegyeztetési rendszert ígért a szakszervezeteknek és munkáltatóknak. A miniszterelnök hétfőn a Bledi Stratégiai Fórumon Janez Jansa szlovén kormányfővel tárgyal. Lőrincz Viktória közölte, hogy egy helyettes államtitkár bejelentette lemondását. A minisztérium a jövőben bevonná a civil segítőket az új nőpolitika kialakításába, valamint a nőket érő erőszakkal kapcsolatos döntéshozatalba. Belpolitikai hírfolyamunk vasárnap.
2 kapcsolódó hír
A tanórák 35 percesek is lehetnek szeptembertől.
Az NVVH elnöke, Unger Anna az elnökhelyettesi pozíciók mielőbbi betöltését nevezte elsődleges feladatának, míg Magyar Péter miniszterelnök közölte, hogy nem kívánnak mind