Varga Mihály a HVG-nek: Örömmel támogatjuk a Tisza-kormány gazdaságpolitikáját, ha tudjuk, mit jelent
Az MNB reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben készen állunk arra, hogy segítsük az igazságszolgáltatás munkáját, és szeretnénk a feleslegessé vált ingatlanokat értékesíteni – summázta törekvéseit Varga Mihály jegybankelnök, aki a HVG-nek adta az első interjút.
7 kapcsolódó hír
A jegybankelnök arról is beszélt, hogy örömmel támogatják a Tisza-kormány gazdaságpolitikáját, ha tudják, mit jelent. Reagált arra is, hogy egyes előrejelzés szerint 350
Júliustól hozzáférhetővé kell tenni az adatokat a magántőkealapok végső tulajdonosairól, de Varga szerint csodára nem kell számítani, a sajtó jó közelítéssel tippelte meg
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak
A Matolcsy-korszakot érintő nyomozásban a jegybankelnök szerint az igazságszolgáltatás térfelén pattog a labda.
Jelentősen nő a magántőkealapok átláthatósága, az MNB pedig nem vállal veszteséget a 4iG kötvényeinek átütemezésénél – egyebek mellett ezekről beszélt a HVG-nek adott int
Varga Mihály jegybankelnök szerint az új kormánynak őszig hiteles és átlátható költségvetési pályát kell felmutatnia a piacok megnyugtatása érdekében. A Magyar Nemzeti Ba
Varga Mihály a HVG-nek adott interjút.