Bejelentette, hogy visszalép a választástól Kopping Rita, a DK kecskeméti jelöltje
Bejegyzésében azt írja, nagyon szoros verseny várható Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületében, ezért „igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”.
5 kapcsolódó hír
Kopping Rita azt írta, azért lép vissza, mert ha „ez nem történik meg, akkor a Fidesz jelöltje lesz a nevető befutó”.
Kopping Rita fontosnak tartja, hogy bizonyos választókerületekben létrejöjjön az együttműködés. Mert ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz jelöltje lesz a nevető befutó.
A Demokratikus Koalíció szerint megzsarolták, és végül „fontosabb neki a pénz és a pozíció, mint a kormányváltás”. Kopping Rita szerint aki azt állítja, hogy neki nem a N
Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjelöltje pénteken bejelentette, hogy visszalép a választástól, és nem indul a kecskeméti központú Bács-K
Szóljon, akit meglepett! – Ma bejelentette az első DK-s jelölt, a kecskeméti Kopping Rita, hogy visszalép, mert nem akarja megosztani az ellenzéki szavazatokat. Egyúttal