Már nyáron az ügyészségnél voltak a Szőlő utcai bántalmazásról szóló felvételek, amelyeket Juhász Péter decemberben tett közzé
Úgy tudjuk, a Nemzeti Nyomozó Irodában készült egy jelentés, amely szerint a Kovács-Buna Károly Szőlő utcai bántalmazásairól készült felvételek nem tartalmaznak a nyomozás szempontjából releváns információt. Az ügyészség szerint a felvételeket megvizsgálták, és azok alapján senki nem büntethető.
7 kapcsolódó hír
Kovács-Buna Károly végül csak decemberben mondott le a javítóintézet vezetéséről.
Hónapokkal azelőtt, hogy a youtuber Juhász Péter közzétette volna őket, már a rendőrségnél voltak a Szőlő utcai javítóintézet erőszakoskodó munkatársairól készült biztons
Már a nyáron a rendőrségnél voltak a felvételek, de úgy ítélték meg, hogy a látottak nem fontosak a nyomozás szempontjából.
Kiderült, hogy 2025 nyarán került a rendőrség birtokába az a videófelvétel, amelyen Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatója fiatalokat bántalmaz
Az ügyészség megerősítette, hogy náluk voltak a videók, de szerintük az azokon látható esetleges bűncselekmények már elévültek.
A Tisza elnöke szerint a kormány gyermekbántalmazó.
Elévült a büntethetőség – közölték.