Rangos emberjogi díjat kapott Karácsony Gergely, amiért az „autoriter magyar politikai légkörben” Pride-ot szervezett
A demokratikus értékek, a szólásszabadság és az egyenlő jogok bátor védelméért való kiállásával, valmint a tavaly nyári Pride felvonulás elősegítésével érdemelte ki az utóbb emiatt gyanúsítottként kihallgatott Karácsony Gergely idén a Geuzenpenning-díjat.
5 kapcsolódó hír
A méltatás szerint Karácsony „az egyre autoriterebb magyar politikai légkörben bátran kiáll a demokratikus értékek” mellett.
A díjat kiosztó alapítvány kiemelte a 2025-ös Budapest Pride megrendezését, és a főpolgármester kiállását a demokratikus értékek mellett.
Karácsony Gergely elnyerte egy rangos, nemzetközi díjat, amelyet az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott küzdelem elismerésére ítélnek oda. A főpolgármester a Fa
Egészen hihetetlen, ami a fővárosban történik.
Mindezt azért, mert segítette a kormány által betiltani kívánt Pride megszervezését.