Kormányzati szinten tudtak Juhász Péter Pál gyanús kapcsolatáról több kiskorúval
Már Juhász Péter Pál tavalyi letartóztatása előtt 12 évvel minisztériumi szinten tisztában voltak azzal, hogy a Szőlő utcai igazgató több kiskorú lánnyal is aggályos kapcsolatot tart fenn – derül ki egy ügyészséghez közeli forrásból birtokunkba került iratból. Ráadásul a dokumentum azt bizonyítja, hogy kifejezetten a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma kért információkat Juhászról, amire meg is kapták a részletes tájékoztatást. Kérdés, hogy a szaktárca utána miért hagyta még 12 éven át, hogy Juhász irányítsa a Szőlő utcai javítóintézet.
7 kapcsolódó hír
A HVG birtokába jutott irat szerint három gyermekvédelmi vezető arról számolt be, Juhász több kiskorú lánnyal is gyanús kapcsolatot tart fenn. Azt nem tudni, mi történt a
Az Emmi érdeklődött Juhászról.
A Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának tavalyi letartóztatása előtt 12 évvel minisztériumi szinten tudtak arról, hogy Juhász Péter Pál több kiskorú lánnyal is aggályos
Aggasztó fejlemények.
Ennek ellenére még további 12 évig vezette az intézményt. Mi történt? Már 12 évvel Juhász Péter Pál letartóztatása előtt minisztériumi szinten is tudtak arról, hogy a Sző
A Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának tavalyi letartóztatása előtt már több mint egy évtizeddel minisztériumi szinten is tudomásuk volt arról, hogy Juhász Péter Pál t
A Hvg.hu megszerzett egy 2013-as levelet, amelyet az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának kérésére küldtek nekik a gyermekvédelmi szolgálat vezetői.