A politikusokat is beperelné Magyar Péter
Ha nem tartják be a bíróság döntését a Bors különszáma ügyében, az a jogállam végét jelenti Magyar Péter szerint. A Tisza Párt elnöke ezt azután mondta, hogy a belügyminisztérium államtitkára a bíróság döntése ellenére egy posztban a Bors terjesztésére szólított fel. Ebben az állítólagos Tisza-adócsomagról írnak.
6 kapcsolódó hír
A miniszter szerint betiltották az igazságot és „visszatértünk a '80-as évekbe”.
A betiltott Borsot lapozgatva fogalmazott így az építési és közlekedési miniszter.
A bírói egyesület szerint, ha bárki úgy véli, hogy egy jogszabályok alapján, az ügy törvényes bírája által meghozott döntés rá nem vonatkozik, azzal az ország jogrendjét
Friss videójában Lázár János egy autóban lapozgatja – némileg túljátszott feldúltsággal – a Bors napilap BORS TISZA-csomag című különszámát, ami szerinte szamizdat lett,
Lázár János új videóval jelentkezett.