Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató
Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14–15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket. Egyikük próbált segítséget kérni, de szerinte ez visszajuthatott az igazgatóhoz, mert még aznap este összeverték. Információinkra sem az ügyészség, sem Juhász védője nem kívánt reagálni, de a nyomozás így egy újabb irányba is elindulhat.
6 kapcsolódó hír
Az egyik vallomás jelentős része azokról a „gusztustalan” dolgokról szól, amik Juhász és a fiú közt történtek: az igazgató rendszeresen orális és anális szexre vette rá a
Az érintett fiúk 14–15 évesek voltak, amikor bekerültek az intézetbe.
Amikor az egyik fiatal jeleztek a gyermeknevelőjének, hogy mi történt, éjszaka két másik társa váratlanul összeverte őt.
A vallomások szerint Juhász Péter Pál szexuálisan zaklatott 14–15 éves fiúkat, akiket ajándékokkal, ígéretekkel vagy fenyegetéssel vett rá a szexre.
Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük
Volt javítós fiúk mondták el, milyen szexuális visszaéléseket követett el ellenük az igazgató.