Szijjártó Péter fontos bejelentést tesz Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor találkozójáról
7 kapcsolódó hír
A magyar külügyminiszter szerint ő is szokott segíteni a miniszterelnöknek, ha az orosz nyelvről van szó.
A Paks II. és a nemzeti szuverenitás is fontos tényező volt.
No meg részt vesz a választási kampányban is.
„Csapatmunka” – mondta a külügyminiszter, aki szerint ő is tud segíteni az orosz nyelvben, és a miniszterelnököt sem lehet eladni.
A miniszter azt is megerősítette, hogy hatalmas kerülővel repültek Oroszországba.
A Rádió 7-nek adott interjúban három okot nevezett meg Lázár, amiért ő is elutazott Moszkvába.
A tolmács téves fordításáról a külügyminiszter azt mondta, hogy tud oroszul és a hivatalos nyilatkoztatok után kisegítette a miniszterelnököt azokkal az információkkal, a