Vezet Magyarország!
3. perc: ez gyors volt, Szoboszlai bal szélről beadott szabadrúgásába Lukács fejelte be az ír kapuba öt méterről. VAR-ellenőrzést követően megadják a találatot, vezet Magyarország!
29 kapcsolódó hír
23. perc: Vargával szemben szabálytalankodnak az írek. A játékvezető egyelőre nem oszt sárgát, Szoboszlai pedig szabadrúgást lő.
27. perc: hatalmas magyar helyzet, Lukács jobbszélről lőtt beadásába Sallai tette bele a lábát öt méterről, Kelleher azonban kisebb bravúrral hárított.
37. perc: Kerkeztől kapta meg a labdát középen az ír tizenhatos előtt, mellre vette, aztán 18 méterről fordulásból a jobb felsőbe lőtte ballal. Hálószaggató volt.
45. perc: Sallai szabálytalankodik, az írek a szögletzászló elől rúghatnak szabadot, amelyet azonban magyar kirúgás követ. Öt perc az első félidő hosszabbítása.
45+2. perc: Szalai félpályánál szabálytalankodik, emiatt sárga lapot kap, ami azt jelenti, hogy ha Magyarország pótselejtezőt játszhat, aaz első meccsen ő nem léphet pály
45+4. perc: az írek meglódulnak a félidő végén, Szoboszlainak kellett felé blokkolnia, bedobás következik.
45+5. perc: fölébombázzák az írek, véget ért az első félidő, Magyarország-Írország a szünetben 2–1.
47. perc: Szoboszlai szabadrúgása után fejelni lehetne az ír kapu előtt, de ír kirúgással végződik az akció.
51–52. perc: ír kirúgást követően Ogbene sprintel egyet. Dibusz időben érkezik, így megakadályozza a helyzetet, Ogbene viszont meghúzza a lábát, emiatt le is kell cseréln
55. perc: Szoboszlai átcikázik három ír védőn a 16-os oldalsó vonalánál, majd beadja középre, de nem sikerül magyar csatárt találnia.
60. perc: Újabb két cserével frissítenek az írek, Molumby és Coleman lejön, Kenny és Ebosele váltja őket.
52. perc: Schäfer ugratta ki Lukácsot, aki el is vitte a védő mellett a bal oldalon és lövés helyett az ír alapvonalig vezette a labdát és azon túl.
63. perc: Styles váltja Lukácsot, Ötvös pedig azt a Schäfert, akivel szemben előzőleg az írek szabálytalankodtak.
72. perc: helyzetbe kerülnek az írek, de Parrott nem találta el jól a labdát, aztán norvég játékvezető lest fújt, magyar kirúgás.
74. perc: Styles előreviszi a labdát, Varga megpróbálja megjátszani a helyzetet, de sikertelenül. Ír kilövést követően Nego blokkol sikeresen.
80. perc: Parrott lépett ki indítása után és emelte át Dibusz feje felett a labdát. Bár elsőre lesnek tűnt, nem volt az (2–2). Újabb ír csere következik, Taylor jön be Cu
78. perc: Bolla megindul a jobb oldali magyar támadásban, a beadás viszont nem volt pontos, Kelleher kivetődve szerzi meg a labdát.
83. perc: szabálytalanság Vargával szemben, szabadrúgással jönnek a magyarok, most Orbán végzi el ezt.
86. perc: Sallai passzolja előre Szoboszlainak, aki éles szögből rácsavarja, de Kelleher ismét hárít. Újabb magyar szöglet.
88. perc: Bolla szabálytalankodik, szabadrúgással jöhetnek az írek. Kerkez küldi ki a labdát a pályáról.
90. perc: Dibusz hatalmasat hárít, Kenny tűzte közelről a rövid sarokra. Ismét 5 perc hosszabbítás következik.
90+5. perc: ilyen nincs. Parrott újra gólt lő, az írek vezetnek, Magyarország az F csoport harmadik helyén végez, nem jut ki a 2026-os futballvilágbajnokságra. Portugália
90+7. perc: a játékvezető még enged egy magyar akciót végigvinni, de nem járunk sikerrel. Lefújták a meccset, Magyarország-Írország 2–3. Egészen tragikus.
90+6. perc: ilyen nincs. Parrott újra gólt lő, az írek vezetnek, Magyarország az F csoport harmadik helyén végez, nem jut ki a 2026-os futballvilágbajnokságra. Portugália
Lefújás után a magyar válogatott gyakorlatilag egy emberként összeomlott a pályán. Döbbenet és sokk látszik az arcokon, többen sírással küszködnek. Az írek közben ünnepel
90+7. perc: a játékvezető még enged egy magyar akciót végigvinni, de nem járunk sikerrel. Lefújták a meccset, Magyarország-Írország 2–3. Egészen tragikus.
Az örményeket ma végül 9–1-re felülmúló Portugália 13 ponttal lett az első, Írország a második 10 ponttal, Magyarország pedig a harmadik 8 ponttal a sereghajtó Örményorsz