Ezrek kerülnek a süllyesztőbe, a túlélésre lesz a legjobb a fix 3-as hitel
A kormány az összes, a Széchenyi Kártya Programban igényelhető hitel kamatát 3 százalékra csökkentette októbertől. A kkv-k nagy lendülettel vetették rá magukat a lehetőségre, ami azonban nem is annyira a beruházási céljaikat, sokkal inkább a napi működésük fenntartását segítheti. A beruházások jóval nehezebb kérdésnek számítanak, hiszen a kereslet feltámadása és az európai uniós források zavartalan áramlása nélkül nem várhatunk jelentős fordulatot a szektorban – mondta el lapunknak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Perlusz László a jövő évi minimálbéremelési vitáról, alacsony növekedésről és ezrével megszűnő vállalkozásokról is beszélt.
1 kapcsolódó hír
Októbertől a Széchenyi Kártya Program keretében elérhető összes kkv-hitel kamata 3 százalékra csökkent. A vállalkozások leginkább a mindennapi működés fenntartása és a mu