Döntött az orvos, Dulin Mettáék nem folytathatják az Ázsia Expresszt
Az Ázsia expressz hatodik évadának második hetén szomorú hírt kellett közölnie Ördög Nórának. Dulin Metta a bokasérülése után alig bírt járni, sírva próbálta teljesíteni a játékokat, azonban a stáborvos ellenőrizte a lába állapotát, és kimondta, hogy nem maradhat a versenyben. Metta sírva fogadta a hírt.
4 kapcsolódó hír
Lakatos Levente és Dulin Metta távozott az Ázsia Expresszből, ezért kellett menniük.
Több mint öt hónap telt el azóta, hogy Dulin Mettának fel kellett adnia az Ázsia Expressz hatodik szériáját a lábsérülése miatt. A TV2 sztárjának a bokája azonban még min
A stáb nem mert kockáztatni.
Az Ázsia Expressz hatodik évadának második hete nem várt fordulatokat tartogatott, Ördög Nórának szomorú bejelentést kellett közölni a versenyzőkkel.