Idea Intézet: stabil Tisza-előny, hárompárti parlament
Az intézet szerint nyár végén a Tiszának félmillióval volt több szavazója, mint a Fidesz-KDNP-nek.
10 kapcsolódó hír
Ha most tartották volna a választásokat, a felnőtt népesség több mint egyharmada Magyar Péteréket támogatta volna.
Az Idea Intézet felmérése szerint hárompárti parlamentünk lenne. A magyar felnőtt népesség több mint egyharmada (35 százalék) úgy gondolja, hogy a TISZA Pártra adta volna
Egy friss pártpreferencia-kutatás szerint stabil TISZA-előny és hárompárti parlament lenne, ha szeptember elején lettek volna a választások.
Jelentős a Tisza előnye egy friss közvélemény-kutatás szerint.
Az intézet augusztus végi, szeptember eleji mérése már 9 százalékpontos előnyt mér a Tisza Pártnak.
A teljes népesség körében hat százalék, a biztos pártválasztóknál 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Egy szeptember elején tartott választáson majdnem a felük Magyar Péter pártjára szavazott volna.
A Fideszt a gyermekvédelem, Hatvanpuszta és az állam működőképessége aggaszthatja a következő hónapokban. Megjelentek az első nyár végi közvéleménykutatások, amelyekről S