Török Gábor: Vannak arra utaló jelek, hogy bizalmi válság van a királyi udvarban
„Az Orbán-rendszert maga a vezető személye működteti. Ezt egy nagyon jelentős holdudvar transzformálja, tehát a hatalmi akaratot ez viszi tovább. Orbán számára a legfontosabb kérdés az, hogy ebben a királyi udvarban, az ő tekintélye ne sérüljön meg. (...) Folyamatosan demonstrálnia kell, hogy ő jól lát a pályán, továbbra is a legokosabb hadvezére ennek a tábornak, és ő az, aki nem ostoba a kormányzáshoz. Ezért ennyire fontos Kötcse.”– fogalmazott Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában a Törökülésben, amelyben a politológus ezúttal Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel beszélgetett.
4 kapcsolódó hír
Nagyon visszaüthet a kormánypárt mostani kampánya az elemző szerint.
Az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának – állapította meg az elemző, azt is levezetve, hogy miért gon
Az elemző szerint a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet azt mutatja, hogy veszélyes stratégia az ellenfél programját középpontba emelni. Még akkor is, ha az adóe
Legalábbis Török Gábor szerint. Horn Gyula hasonlóval próbálkozott 1998-ban. Török Gábor elemző szerint, bár az ellenzéki párt programjáról szóló narratívája veszélyes és