Rendkívüli helyzet – Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét
A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik: aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre – figyelmeztetett a MÁV-csoport.
23 kapcsolódó hír
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik, ezért azt kérik, ha tehetik, kedden is inkább buszozzanak az emberek, vagy halasszák későbbre az utazást.
Az utasokat inkább a Volán buszaira küldenék.
A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ.
Hírösszefoglaló a rendkívüli helyzetről.
Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros, és a Balaton térségét. A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik, ezért a MÁV azt kéri: aki teheti, kedd
Bezárt korábban a ferihegyi reptér is, ott délután egy kifutópályát már letakarítottak és újranyitottak.
Arra kérnek, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét, a MÁV azt kéri, kedden se utazzunk vonattal. Mi történt? A hétfői, viharokkal és durv
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
A számos, önmagában is súlyos zavart okozó haváriahelyzetre tekintettel a MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Budapest és a Balaton térségét a MÁV-cso
A Mávinform szerint a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik, ezért aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.
A 150–170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték
Érdekes módon még azon a vonalon is baj van, ahol néhány hónapja éppen azért volt napokig vágányzár, hogy a fákat megnyírják.
Hétfőn nem tudják helyreállítani a közlekedést.
A napok óta tartó kánikulának hétfőn egy orbitális méretű vihar vetett véget. A heves zivatarok miatt a MÁV valamennyi vasútvonala összeomlott, több mint százezren maradt
Az Országos Széchenyi Könyvtár tetejét száz négyzetméteren bontotta meg az erős szél.
Kora estig 2200 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbb káreset Bács-Kiskun, Békés Csongrád-Csanád, Hajdú Bihar, Pest és Veszprém vármegyében, valamint Budapesten
Több épület is megsérült a hétfői viharban, a Margit-sziget északi részén egy transzformátorállomásra dőlt egy fa.
Országszerte 2200 tűzoltói beavatkozásra volt szükség hétfőn kora estig. Több épület is megsérült: vagy a szél bontotta meg ezeket, vagy fák dőltek rájuk.
A vihar számos helyen okozott brutális károkat.
Rengeteg háztartásban nincs áram, Lázár János is megszólalt.