Magyar Péter újabb országjárásra indul a nyáron
8 kapcsolódó hír
Július 12-én a kormányzati felkészülés jegyében tartják meg a rendezvényt.
Júliusban Tisza kongresszust is tartanak, majd Magyar Péter újabb országjárásra indul.
A Tisza Párt elnöke azt is bejelentette, hogy július 12-én kongresszust tart.
A kormányzati felkészülés jegyében kongresszust tart a TISZA Párt július 12-én. Emellett újabb országjárást is bejelentett Magyar Péter. A politikus szerint tízből hét em
Magyar Péter országjárásra indul, és jön a Tisza Párt első kongresszusa is.
Az ország történelmi lehetőség előtt áll – hangsúlyozta a Tisza Párt elnöke, aki bejelentette a párt újabb országjárását.