Vége a startupok forráshiányának: új, 17 milliárd forintos korai fázisú tőkeprogramot indít a Hiventures
A magyar startupok korai szakaszában továbbra is érezhető a kockázati tőke hiánya, különösen akkor, amikor a prototípusból piacképes terméket kell építeni és eljutni a következő befektetési körig. Hradszki László, a Hiventures vezérigazgatója szerint erre a finanszírozási résre ad választ az új, mintegy 17 milliárd forintos, uniós forrásból létrejövő korai fázisú alap, amely a pre-seed és seed csapatokat célozza. A konstrukció lényege, hogy rugalmas és gyors döntéshozatallal akár három hónap alatt forráshoz juttassa azokat a startupokat, amelyek már prototípussal rendelkeznek, miközben a befektetési megközelítés kifejezetten a későbbi tőkebevonást is támogatja: jellemzően alacsony tulajdoni hányaddal és konvertálható formában, társbefektetőkkel együttműködésben nyitva utat a következő körös befektetőknek. A cég vezérigazgatóját a program részleteiről kérdeztük.
1 kapcsolódó hír
A magyar gazdaság jövője egyre inkább azon múlik, képes-e a növekedés új alapját a tudásra, a kutatásra és a vállalati innovációra építeni, ez volt az egyik legerősebb üz