Csúcson az állam kamatterhei: mennyire fáj ez a költségvetésnek?
Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében a magyar költségvetést terhelő kamatkiadásokkal foglalkozunk , aminek összege immár jóval meghaladja a négyezer milliárd forintot és így jelentősen hozzájárul az idén 5% felett várható deficithez. Az ide vezető útról, a következményekről és arról kérdeztük Beke Károlyt , a Portfolio elemzőjét, hogy mikor enyhülhet a nyomás ezen a fronton. A műsor második részében Dr. Dank Magdolnával, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával a rákellenes világnap alkalmából beszélgettünk a betegség elleni harcról és a kockázatok csökkentésének lehetséges módjairól.
2 kapcsolódó hír
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán közölte, hogy még egyeztetnek az Iránnal tervezett tárgyalások helyszínéről – írja a Reuters.
Franciaországban négy embert – köztük két kínai állampolgárt – vettek őrizetbe, majd állítottak vizsgálóbíró elé Kína javára elkövetett kémkedés gyanújával – írja a páriz