Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
14 kapcsolódó hír
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt iga
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
Az ügyintézőként dolgozó nő a gyanú szerint a korábbi igazgató által használt irodából bútorokat szállított el, és további bizonyítékot akart eltüntetni.
A botrány újabb, harmadik gyanúsítottja a volt igazgató védelmében próbált bizonyítékokat eltüntetni az ügyészség szerint.
A bűnpártolással meggyanúsított nő több bútort és bizonyítékot is eltüntetett a nyomozó ügyészség szerint.
Sze∗uális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat próbált eltüntetni.
Az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozza.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt iga
A DK elnöke szerint pontosan tudják, kik azok, akik megvédték a lebukástól a javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált.
Újabb gyanúsított van a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, egy ott dolgozó nőt hallgattak ki.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt iga
A javítóintézet ügyintézője meg akarta akadályozni, hogy átvizsgálhassák a Szőlő utca volt igazgatójának irodája mögötti „kéjszobát”.
A Szőlő utcai javító-nevelő intézet egyik ügyintézőnőjét bűnpártolással gyanúsítják. Pedofilia miatt továbbra sem hallgattak ki senkit.
Dobrev Klára szerint Juhász Péter Pálnak a már meggyanúsított dolgozókon kívül is voltak segítői a javítóintézetben, akik a mai napig a gyerekek közt dolgoznak.