„Verekedni akart, mert nem tetszett neki, hogy viccelődök” – megszólalt a Morrison’s-ban halálos ütéseket bevivő férfi
Nem egy, hanem két hatalmas erejű ütés érte a 25 éves áldozatot. Döbbenetes magyarázatot adott a bűncselekménnyel gyanúsított A. László.
3 kapcsolódó hír
A lap úgy tudja, a halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított A. László Erdélyből származik és kőművesként dolgozik Magyarországon.
Nem csillapodnak a kedélyek a múlt hét szombaton, a fővárosi Morrison’s 2-ben történt gyilkossággal kapcsolatban. Mint az ismert, az V. kerületi szórakozóhelyen olyan súl
„Verekedni akart, mert nem tetszett neki, hogy viccelődök” – állította kihallgatásakor a gyanúsított a lap szerint.