Lázár János: A magyarkúti siklásos balesettel két dolgot tilos csinálni
17 kapcsolódó hír
Egy videófelvétel is megjelent az interneten, amit a kisiklás helyén rögzítettek.
A miniszter odaszúrt a bírálóinak is, politikai celebeket emlegetett.
Lázár János elmondta, hogy feltárják a baleset okait.
Péntek reggel Magyarkút megállóban kisiklott egy Bz-nk vonat, az árokba borult két szerelvénye. Az S750-es (32222) motorvonat Vácról Balassagyarmatra tartott. A balesetbe
Lázár János az egyiket vállalja, de a másik nem rajta múlik.
A lap úgy tudja, a szakember javasolta is a vonatközlekedés leállítását a hibák kijavításáig.
A magyarkúti siklásos balesettel két dolgot tilos csinálni: pánikkeltésre használni és félvállról venni – írta Lázár János a közösségi oldalán. Az elsőhöz felelősség kell
A pályamester állítólag a pálya lezárását javasolta annak rossz állapota miatt.
A miniszter a baleset okainak feltárására minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől.
Magyar Péter leírta, hogy a pályamester korábban kérte a baleset helyszínén lévő pálya lezárását.
Az építési és közlekedési miniszter kiemelte: a magyarkúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata. Minden részletre kiterjedő, "szigorú és őszint
Lázár János kiemelte, a magyarkúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a magyarkúti vasúti siklásos baleset kapcsán azt hangsúlyozta: az esetet sem pánikkeltésre felhasználni, sem félvállról venni
Elmondta, már régen fel kellett volna újítani a MÁV pályahálózatát.
"Senki ne használja pánikkeltésre!"
A műszaki mentést a mátészalkai tűzoltók végzik.