Sulyok Tamás mielőbbi gyógyulást kíván a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek
40 kapcsolódó hír
A köztársasági elnök bízik benne, hogy hamarosan pont került az orosz-ukrán háború végére.
Mielőbbi gyógyulást és békét kíván at államfő.
Mielőbbi gyógyulást és békét kíván az államfő.
A köztársasági elnök bízik benne, hogy a háborúzó felek “a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetle
Annyi maradt, hogy rakétatámadás.
Egyetlen szó került ki egy óra elteltével a köztársasági elnök posztjából.
A köztársasági elnök mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánt. Utána egy jelzőt törölt a bejegyzéséből.
Amerikai gyárat lőttek rakétával az oroszok Munkácson.
A köztársasági elnök módosította a bejegyzését, így már csak az szerepel benne, hogy rakétatámadás érte a várost.
Mély együttérzését fejezte ki a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek Sulyok Tamás államfő. Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-üzenetben reagált a Munkácsot ért
Nem nehéz kitalálni, mi változott.
Több sajtóorgánum is felhívta a figyelmet, hogy a köztársasági elnök először együttérzését fejezte ki az orosz rakétatámadás sérültjeinek. Aztán valahogy az orosz szó hir
Sulyok Tamás Facebook-posztjában előbb orosz rakétatámadásról írt, majd a módosított verzióból kikerült az orosz szó.
Az államfő szerint "az orosz-ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke".
Budapest testvérvárosának polgármesterével egyeztetett a főpolgármester.
Ma reggel orosz támadás érte Kárpátalját. Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált az eseményekre elsőként, eggyüttérzését fejezve ki a sérülteknek. Azonban egy órával a p
Az ukrán elnök szerint az orosz támadások úgy folytatódnak, mintha nem történnének globális erőfeszítések a háború megállítására.
Kiemelte, hogy a háború befejezése mindannyiunk érdeke.
A miniszter először kommentálja a hírt, de nem említi, hogy az oroszok támadták volna a kárpátaljai várost.
A Momentum leköszönő elnöke arra reagált, hogy az államfő először orosz rakétatámadásról írt, amely Kárpátalját érte, majd az orosz szó eltűnt a bejegyzéséből.
Az elemző szerint az lesz a legérdekesebb és legárulkodóbb, ami kikerül egy szövegből. Márpedig az államfő Facebook-bejegyzéséből egy fontos szót húztak ki.
A Munkácsba csapódott orosz rakéta Sándor-palotában is károkat okozott.
A külügyminiszter több órás késéssel reagált az eseménykre.
Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás – hangsúlyozta a tárcavezető.
A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség a szomszédos országban – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külü
Ukrajnát nagyszabású orosz támadássorozat érte.
Mindenkinek, minden erejével ezen kell dolgoznia.
A miniszter szerint minél előbb békére van szükség, további diplomáciai lépésekről viszont nem beszélt a magyarok által is lakott város támadása után.
A külügyminiszter szerint béke kell.
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka orosz támadás érte Ukrajna több más területe mellett Kárpátalját is. Munkácsot cirkálórakéta találta el, aminek következtében egy ip
Reagált az Ukrajnából érkezett hírekre a külügyminiszter, konkrétumokat azonban nem említett.
A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség! – írta ki Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
Tizenötre emelkedett a hétfő hajnalban Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek száma, közülük ketten válságos állapotban vannak. A találat egy amerikai befektetők
Elmondta, szerinte hogyan lehet elejét venni a pusztításnak.
Az orosz-ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke.
Az autós újságíró sem hagyta szó nélkül a köztársasági elnök módosított posztját.