Sulyok Tamás beiktatása óta először adott kegyelmet
9 kapcsolódó hír
Kapásból négy kérelmezőnek. A Sándor-palota nem árulta el, kiknek kegyelmezett.
Januártól június végéig 311 kegyelmi kérvény érkezett be, 307-et elutasított, de négyet nem.
Közel másfél éve, hogy beiktatták Sulyok Tamás köztársasági elnököt, ő azonban ez idő alatt egyetlen kegyelmet sem adott – egészen idáig. Most ugyanis a hivatalba lépése
Az előző államfő esetét látva érthető, hogy az elnök nem feszegeti a határokat ezen a téren. Arról, hogy pontosan kik és miért kaptak kegyelmet, továbbra sem tájékoztatta
2024. március 10-i beiktatása óta most először gyakorolta ezt a jogát.
Elődje éppen egy kegyelmezési ügybe bukott bele.
Először adott kegyelmet elítélteknek Sulyok Tamás köztársasági elnök. Most a 2025-ben elé kerülő 311 ügyből három pénzbüntetés és egy közérdekű munka esetében engedte el