Bóka János a meghallgatás után: A kormány nem tudja visszavonni az „átláthatósági” törvényt, mert nem ők terjesztették be
Az európai ügyek minisztere szerint politikai hisztériakeltés és nyomásgyakorlás, hogy ismét az uniós tagállamok napirendjén szerepelt a magyar jogállamiság ügye, különös tekintettel a gyülekezési törvény módosítására és a poloskatörvényre. Bóka János szerint hiába kéri az Európai Bizottság a kormánytól az „átláthatósági” törvénytervezet visszavonását, az egyéni képviselői indítványra, nem pedig kormányjavaslatra került a parlament elé. A magyar kormány egy vétóval koronázta meg a mai napot.
12 kapcsolódó hír
Michael McGrath jogállamisági biztos elismételte: a tervezet elfogadása az uniós jog és elvek komoly megsértését jelentené.
Az EU-tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján az ír biztos újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: nem tud j
Bóka János azzal hárította el a Pride betiltásával kapcsolatos kérdéseket, hogy annak megrendezésére még nem jelentettek be igényt a szervezők, vagyis korai erről bármit
Tizenhét ország követeli a keményebb fellépést Magyarországgal szemben.
A tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően a miniszter közölte, az Európai Unió Tanácsának lengyel elnöksége által előterjesztett, a dem
A kormánynak nincsen lehetősége visszavonni a cenzúratörvényt – mondta Bóka János.
Úgy tűnik, Svédország szivatása után megint eljátsszák a nem tud mit kezdeni a kormány az autonóm fideszes képviselőkkel című darabot: most Bóka János EU-miniszter tárta
Magyarország meg szeretné erősíteni a civil szervezetek európai uniós finanszírozásának átláthatóságát, ugyanis alapvető félreértés van a civil szervezetek demokratikus t
Tegnap volt a nyolcadik meghallgatása a tagállamoknak a Magyarországgal szemben zajló eljárásban az Alapszerződések 7. cikke alapján. Az EUrologus beszámolója szerint Mag
„Várjuk, hogy ez az eljárás minél hamarabb lezáruljon” – jelentette ki.
Két új téma – az átláthatósági és a gyermekvédelmi törvénytervezet – is napirendre került kedden Magyarország brüsszeli meghallgatásán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eö