Bill Gates szétosztja a teljes vagyonát, és ez most nem hoax
Bill Gates bejelentette, hogy két évtizeden belül szinte teljes vagyonát jótékony célokra fordítja, és a Gates Alapítvány mintegy 200 milliárd dollárt juttat a világ legszegényebbjeinek, miközben számos kormány csökkenti a nemzetközi segélyeket – számolt be a Reuters .
4 kapcsolódó hír
Alapítványának 25. évfordulóján jelentette be a milliárdos, hogy nem fog gazdagon meghalni.
A milliárdos elmondása szerint nem akar gazdag emberként meghalni, 2045-ig szinte minden pénzét elosztogatja.
Rászorulóknak szánja 71,63 ezermilliárd forintnyi vagyonát az attól megváló multimilliárdos, aki ugyanakkor rögzítette, temérdek szegény gyermeket ítél halálra a Tesla at
A milliárdos haláláig gyakorlatilag a komplett vagyonát mások megsegítésére szeretné fordítani. Muskról pedig azt mondta, hogy nem szép látvány, hogy világ leggazdagabb e