„Szakmaiatlan, kirívó, szakszerűtlen” – így herdálták el a kecskeméti egyetem 127 milliárd forintját
Súlyos megállapítások vannak az Állami Számvevőszék jelentésében a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány gigabefektetéséről: gyakorlatilag minden szabálytalanul ment, kockára tették az egyetem fejlesztésére adott állami források nagy részét. Az egyetem ahelyett, hogy arra költötte volna a pénzt, amire kapta, befektette az MNB-alapítvány Matolcsy-körrel összefonódott cégébe, ami borzalmasan gazdálkodott.
8 kapcsolódó hír
Évek óta nyilvánvaló, hogy az MNB alapítványok pénze magánkézbe került, a haszonélvezőket pedig Matolcsy György környezetében kell keresni, a hatóságok mégsem tettek semm
Róna Péter szerint mindenki tudott róla, hogy problémás a jegybanki alapítványok 2014-es feltőkésítése.
De akkor ez valamiért nem igazán érdekelte a Fideszt.
A Neumann János Egyetem Alapítványa „jelentős kárt” okozva fektette be a közpénzt az MNB alapítványának pénzét kezelő cégbe – állítja a jelentés.
Miután Matolcsy György és a kormány viszonya megromlott és Matolcsyt leváltották a jegybank éléről, az Állami Számvevőszék kivizsgálta a ténykedését. Meglepetés: százmill
A számvevőszék súlyos hiányosságokat és komoly veszteségeket állapított meg a jegybank alapítványánál. A héten publikált dokumentumokból az is látszik, mennyire küzdött a
Beláthatatlan nemzetgazdasági következményekre hivatkozva akarták megakadályozni a jelentés nyilvánosságra hozatalát.
„Beláthatatlan nemzetgazdasági következményekkel” fenyeget az Állami Számvevőszék jelentésének nyilvánosságra hozatala – érveltek az MNB alapítványánál.