Mini fürdőszobai tippek a maximális sikerért!

Mi az: keveset látható, idegenek számára bejárhatatlan, mégis látványos és a vendégeknek sem tiltott terület? Ez bizony a fürdőszoba, aminek a hangulata, megjelenése, színösszeállítása és bútorozottsága rengeteget számít. Néhány apró praktikával olyan vonzó összhang teremthető, amitől a helyiség nemcsak a tisztálkodás miatt válhat a lakás legkedveltebb részévé!

Minden mindenhez passzoljon?

Bár idillikus az elképzelés, miszerint a berendezési tárgyak, a kiegészítők és kellékek egységessége megteremthető, de ez nem kicsit illuzórikus elgondolás. Ráadásul alapvetően nem is célszerű az egyhangúság hibájába esni, mert így hamar teret-helyet nyerhet a szürkeséget hozó unalom.

Tehát tulajdonképpen az semmiképpen sem cél, hogy még a legapróbb részletek is stimmeljenek, már ami a mintázottságot vagy színvilágot illeti. De ettől függetlenül érdemes kijelölni néhány olyan fix pontot, melyek a fürdőszoba meghatározó részeivé léphetnek elő.

Nem meglepő módon a fürdőszoba bútorok gyakran töltik be a centrum szerepét. Ez már csak a méretükből adódóan is logikusnak tűnik, ugyanakkor mint tudjuk nem a méret a lényeg. Viszont a praktikusságuk is elvitathatatlan, akárcsak az a hétköznapi tény, hogy a használatuk mindennapos. Úgyhogy jó taktika alaposan megfontolni a kiválasztásukat.

A praktikusság vagy az esztétikusság a lényegesebb kritérium?

Mindkettő egyaránt fontos. Mert bár a használat ténye meghatározó és mérvadó, ugyanakkor a teljességet csak a szemeket gyönyörködtető látvány borítékolhatja.

Így aztán vásárlás előtt jó, ha helyükre kerülnek azok az egyéni elvárások, amik nélkülözhetetlenek és sérthetetlenek. A rendelkezésre álló szabad terület-felület adatai kizárólag alapos méréssel gyűjthetőek be. Ez kulcsfontosságú lépés, mert ha itt hiba csúszik a képletbe, akkor borulhat minden elképzelés.

A csempe a padlóval, a padló a káddal vagy zuhanytálcával és így tovább?

Ezek után, ha a bútor már adott, jó kérdés, hogy mi az, ami igazodjon hozzá és mi az, ami akár teljesen ellentétes megjelenést is képviselhet?

Érdemes a burkolatot közös nevezőre emelni a bútordarabok kisugárzásával, mert így együttesen látványos és érzékletes harmóniát hozhatnak létre.

És hogy az i-re felkerüljön a pont: a kilépők tökéletesen alkalmasak arra, hogy valamilyen különleges színt vigyenek a helyiségbe, vagy éppen mintázottságot. Vörös szőnyeg helyett jöhetnek az extra ötletek, és megvalósítások: a komplex látvány és teljes elégedettség érdekében.

A fotó forrása: liloon / Shutterstock.com