Biztonsági rácsok a babák védelmében

A biztonsági rács igen nagyszerű és szükségszerű dolog, mely a babák védelmét szolgálja. A kisgyermekes családok számára mindenképp javasolt a használata. Szerencsére ma már többféle változat is rendelkezésre áll ebből a bababiztonsági termékből.

Milyen előnyei vannak a biztonsági rácsnak?

Talán nincs is olyan lakás, ahol a kúszó-mászó vagy épp járni tanuló csöppség ne lenne veszélynek kitéve. A kicsik még mindent a szájukba vesznek, amit csak találnak, a nagyobbakra az éles sarkok, a lépcsők vagy a csúszós kövezet miatt kell jobban odafigyelni. Éppen ezért kell ilyen esetekben a veszélyforrás és a baba közé valamilyen korlátot tenni. Ez lehet a járóka, egy csukott ajtó, de sok esetben ez nem is kivitelezhető, vagy csak átmeneti megoldást jelent. Ilyenkor jön jól egy biztonsági rács, mely meggátolja, hogy a csöppség olyan helyre menjen, ahová nem szabad.

Főleg lépcsőfordulókban érdemes felszerelni őket, de akár arra is jók, hogy a lakásban tartott állatokat távol tartsuk egy-egy helyiségtől. Lezárhatjuk velük a konyhát, a teraszt, a kamrát, és textilből készült változatukat a nagyszülőknél is használhatjuk.

A biztonsági rácsok jellemzői

Természetesen a biztonsági rácsok kiválóan védik a helyiségeket, a lépcsőt, de akár az erkélyt is a kíváncsi kúszó-mászó kisgyermekektől.

A nagyobbacska, már állni, járni tudó gyerkőcök esetében is többféle felszereltség, funkció segíti a biztonságos használatot. Ilyen extra lehet például egy LED világítás, mely szürkületkor bekapcsol, így biztosan nem megy neki senki sem a rácsnak. A Lionelo e funkcióval is felszerelt terméke a Baby Lion bababoltban kapható többféle színben. Ugyanitt textilkorlátok is beszerezhetők, melyek praktikus kellékei egy bababiztos otthonnak, s ezek kültéren is használhatók.

Mindegyik biztonsági rács gyerekzárral felszerelt, és az egykezes nyitás-csukás lehetősége is adott.

Vannak önreteszelő funkcióval is ellátott zárak, ezek azért hasznosak, mert maguktól becsukódnak, így feledékenységünk miatt nem kell állandóan ellenőriznünk a rácsokat.

Milyet válasszunk?

A legelső lépés a biztonsági rács kiválasztásakor, hogy eldöntsük, hova fogjuk tenni: ajtókerethez vagy lépcsőhöz, esetleg valamilyen átjáróba két fal közé? Ettől függ majd, hogy mely típus lesz számunkra a legjobb.

A biztonsági rácsoknak is több fajtája van, leginkább az érdekli a vásárlókat, hogy kell-e fúrni a felszerelésükhöz. A legkeresettebbek az úgynevezett önfeszítő rendszerűek, mert ezek fúrás nélkül is felrakhatók, leginkább ajtókeretek közé szokás felhelyezni őket. Egyetlen hátrányuk, hogy van küszöbük.

Mielőtt biztonsági rácsot választanánk, mérjük le az ajtó szélességét is! Az ajtórácsok általában 75-80 centiméter szélesek, de lehet őket toldani. Magasságuk is körülbelül 75 centiméter: egy felnőtt csípőjéig érnek.

A biztonsági rácsokat addig használjuk, míg a csemeténk nem tud rajta átmászni, vagy nem tudja ő maga is kinyitni.