Óriási razzia kezdődött kedd reggel az óbudai korrupciós botrány ügyében: az egyenruhások megszállták az önkormányzatot is
A nyomozó főügyészség által szervezett összehangolt akcióban közel 40 hivatalos személy vesz részt a Készenléti Rendőrség állományával együtt.
15 kapcsolódó hír
Ismét nyomozó ügyészek lepték el ma a korrupciós botrány miatt Kiss László óbudai polgármester hivatalát. A PS úgy tudja: házkutatás céljából érkeztek az önkormányzathoz
Más helyszínek is érintettek a bűnügyi akcióban.
Korrupciós ügyben folyik nyomozás.
Márciusban vettek őrizetbe négy embert fiktív szerződések miatt, de a III. kerületi polgármester már akkor közölte, hogy hivatali dolgozó nem érintett, és a választások e
Szerdán adnak bővebb tájékoztatást az ügy részleteiről. (Bűnügy-baleset)
Az ügyészség már márciusban is tartott hasonló akciót, akkor azt közölték, hogy négy embert őrizetbe vettek.
Korábban négy személyt vettek őrizetbe a szerződések miatt indított nyomozás során.
Korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt vonultak ki negyvenen a polgármesteri hivatalhoz. A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzér
Az ügyészség márciusban is tartott hasonló összehangolt akciót a készenléti rendőrséggel, akkor négy embert vettek őrizetbe.
Újabb bűnügyi akciót tart az ügyészség az óbudai korrupciós ügyben. Március hatodikán négy személyt vettek őrizetbe.
A hivatal tájékoztatása szerint együttműködtek.
Kedden a hatóságok őrizetbe vették Czeglédy Gergőt.
Öt hivatalos személy szállt ki kedden az óbudai önkormányzathoz.
Őrizetbe vették a hatóságok kedden Budapest III. kerületének alpolgármesterét, a baloldali összefogás politikusát, Czeglédy Gergőt – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülés
A mai házkutatás eredményeképpen. (Bűnügy-baleset)