Ferenc pápa megkérte Istent, hogy állítsa meg a járványt

Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a „konkrét gesztusok” felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban a járvány megállításáért imádkozik ezekben a nehéz napokban.

A katolikus egyházfő úgy vélte, a járványhelyzet

lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal.

A pápa szerint meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik. „Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen” – magyarázta, és példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek.

Kifejtette, az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták:

„a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat”.

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány.

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. „Állítsd meg a kezeddel! – ezt kértem tőle” – mondta az egyházfő.

Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is „megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat”.

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!