Megugrott a fertőzöttek száma Spanyolországban, a WHO munkatársait is elérte a koronavírus

Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban.

Tájékoztatása szerint Spanyolországban mintegy ötezer embert ápolnak kórházban, 573-an intenzív osztályon vannak. A betegség 455 kórházi dolgozót érint. A vírusfertőzésből mintegy 1100-an gyógyultak ki, 491-en viszont elhunytak.

A legtöbb megbetegedést, több mint 4800 esetet a madridi tartományból jelentették, amelyet Katalónia és Baszkföld követ 1400 és 765 pozitív teszttel.

Három spanyolországi gyárban megtagadták a munkavégzést a dolgozók a fertőzés kockázatára hivatkozva, mivel nem biztosítottak számukra maszkot és kézfertőtlenítőt. A madridi szállodaszövetség összesen 60 ezer szállodai férőhelyet ajánlott fel az autonóm kormánynak, ahol karanténkórházat lehet berendezni a nem súlyos állapotú fertőzöttek számára.

A Portugáliához tartozó Madeirán pedig karanténba helyezték egy szálloda vendégeit, mert egy holland vendégnél diagnosztizálták a koronavírust – közölte kedden a sziget önkormányzata.

A WHO két munkatársa is megfertőződött

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Christian Lindmeier kedden Genfben közölte, hogy a szervezet két munkatársa is megfertőződött az új koronavírussal. Mindketten jól vannak, kollégáikat tájékoztatták a helyzetről – tette hozzá.

Néhány kivételtől eltekintve a WHO genfi székhelyének több száz alkalmazottja otthonról dolgozik kedd óta. A világszervezetet vezető Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is hét elejétől kizárólag online tartja csaknem napi gyakoriságú helyzetjelentéseit, és újságírókat sem engednek be a WHO területére.

Úgy tudni, az ENSZ európai székhelyén is van egy fertőzött. A titkárság 1600 alkalmazottal működik, többségük otthonról látja el munkáját. Az épületben a hét eleje óta nem tartanak találkozókat és konferenciákat.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!