Vallási nagykövet lesz Szikora Róbert

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Szikora Róbert énekes az Égre néző címmel megjelent, istenes verseket tartalmazó válogatáskötet bemutatóján a budavári prímási palotában 2019. december 21-én.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Szikora Róbert énekes az Égre néző címmel megjelent, istenes verseket tartalmazó válogatáskötet bemutatóján a budavári prímási palotában 2019. december 21-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szikora Róbert lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, a művész a Borsnak arról beszélt, a kongresszus sajtófőnöke kérte fel a feladatra, amit örömmel vállalt.

„Váratlanul hívott fel, pont a születésnapomon. Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek, mint hitvalló, tanúságtevő. Sok keresztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak”

– mesélte a zenész, aki elmondása szerint már találkozott Erdő Péter bíborossal és Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel is.

Szikora Robi beszélt arról is, hogy gyermekkora óta vallásos, nemes feladatnak érzi a felkérést, boldogan segít, sok feladata lesz, de részleteket nem árult el.

„Szent Péter utódját ki ne várná?”

– mondta az R-GO frontembere annak kapcsán, hogy a hírek szerint a szeptember 13-20. közötti eseményen Ferenc pápa is tiszteletét teszi.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!