Jön az újabb nemzeti konzultáció: Orbán ismertette, min kell mostantól kiakadni

Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor szerdán a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén, mert úgy tudja,

„egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”.

A Magyar Nemzet azt írta, a kormányfő megtartotta szokásos zártkörű beszédét a Fidesz-KDNP frakció képviselőinek, ezen többek közt a kabinet és a frakció előtt álló feladatokról tájékoztatta a képviselőket.

A propagandaoldal szerint Orbán megígérte, hogy ismét nemzeti konzultációt indít a kormány, mert szerinte az elmúlt tíz évben sok jelentős kérdésben kikérték a magyar emberek véleményét, és ezek a kérdéseknek álcázott manipulatív állítások közös döntések „igazolták a nemzeti egyetértés erejét”.

Úgy tudni, az újabb nemzeti konzultációban főként azzal fognak heccelni, hogy „egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”, ami persze ezúttal is ordas nagy hazugság, hiszen minden „aktivistacsoport” és ügyvéd csak annyit tehet, amennyit a törvények engednek nekik, és nemrég kiderült, hogy 2016-ban éppen a Fidesz szavazta meg a börtönkártérítéses törvényt, ami miatt most sírnak.

Orbán tájékoztatása szerint ez alkalommal ugyanakkor több témában is kikérik majd az állampolgárok véleményét, így lesznek majd „kérdések” az „iparággá vált börtönbizniszről”, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, a Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanújáról és a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!