Tovább csökkent a születések száma, nagy divat a házasságkötés

Csökkent a születések száma és a halálozásé is, így mérséklődött a természetes fogyás, miközben a házasságok száma jelentősen nőtt a tavalyi év első tizenegy hónapjában az azt megelőző esztendő azonos időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteki közlése szerint 2019 januárja és novembere között a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ezért a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 341 fővel nőtt 2018 január-novemberéhez képest.

Január és november között 81 ezer 341 gyermek jött világra, ami 1274-el kevesebb az előző év adataihoz képest.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,48 volt a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-hoz képest.

De legalább kevesebben haltak meg

Ugyancsak a statisztikákból derül ki, hogy ebben az időszakban 117 ezer 964-en haltak meg, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Mivel azonban a születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018 első tizenegy havi 36 282-vel szemben 36 623 fő volt, ami 0,9 százalékos növekedés.

Kitértek arra is, ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott a tavalyi évben.

Megugrott a házasságok száma

Az adatok szerint 61 979 pár kötött házasságot, ami jelentősen, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 2019. január-novemberi időszakban kötött házasságok száma

1989 óta a legmagasabb érték.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!