Megrendelték a felcsúti kisvasút meghosszabbításának modelljét

Megrendelte a MÁV a Bicske és a Felcsút Puskás Akadémia állomások közötti vasútvonal „forgalmi illetve erősáramú szimulációs modelljének” elkészítését, valamint ennek eredményeiről egy tanulmányterv összeállítását. A G7.hu cikke szerint a 11 milliós szerződést december elején írták alá.

A lap rámutat egy „apró” anomáliára, miszerint a felcsúti akadémiát és az alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút nem villamosított, a fenti terv viszont villamosított vasútvonal tervezésére és építésére utal. Ezt az állami vasúttársaság honlapján közzétett tenderkiírás is megerősíti, melyben az áll, hogy

a „Bicske – Felcsút Puskás Akadémia felhagyott nyomvonalon új, normál nyomtávon járható 25 kilovolt rendszerben villamosított vasútvonal tervezését” kell megcsinálni.

Ami pedig azt jelenti, hogy a kisvasút nem kisvasútként, hanem normál vasútként folytatódna Bicske felé. A G7 értékelése szerint amennyiben a pálya másik irányba történő fejlesztése is megtörténik (Lovasberény felé), Felcsútig el lehet majd jutni normál vasúttal, ha viszont valaki onnan tovább szeretne menni Alcsútdoboz, illetve a szintén felhagyott vonalon fekvő Vértesacsa, Lovasberény irányába, akkor át kell szállnia majd valami kisvasútra.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!