Letöltendő börtönt kért Győzikére az ügyészség

35 milliós adóhiány okozásáért költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat Gáspár Győző és társai ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség – értesült a Blikk, azt is megtudva, végrehajtandó szabadságvesztést indítványoztak az énekessel szemben.

A lep megjegyzi, az énekes legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhatna, emellett az ügyészség azt is szeretné, ha a bíróság elrendelné a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is. Ezen tétel végrehajtását akkor három évre felfüggesztették, de a vád szerint a jelenleg vizsgált bűncselekményt ezen időszak alatt követték el.

Dr. Erdei Zoltán, Győző ügyvédje a Blikknek azt mondta, ügyfele, mikor egy tévécsatornának dolgozott, egy menedzsmentcégen keresztül szerződött, az állította ki a számlákat utazásról, kellékvásárlásról. Ennek a cégnek pedig Győzike apósa az ügyvezetője. Az ügyészség szerint az a gond, hogy a számlák nem Gáspár Győző nevére szólnak.

Az előadónak nem ez az egyetlen folyamatban lévő ügye:

jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt is vádat emeltek ellene nemrég.

Ebben az ügyben 20 milliós hiányt állapítottak meg, melyet a showman ugyan már befizetett, ennek ellenére pénzbírságra számíthat, és a bíróságon is meg kell jelennie.

„2017 óta tart a kálváriánk, nem tudunk ettől szabadulni. Olyan ez az egész, mintha valakinek szúrnánk a szemét, ezért tönkre akarna minket tenni”

– nyilatkozta Győző a Blikknek, akiért a lányai is aggódnak.

A Romantic 46 éves frontemberének korábban volt egy sikkasztási ügye is, melyben két éven át nyomoztak, 2019 nyarán azonban megszüntették az ügyet, a hatóság ugyanis nem tudta megállapítani a bűncselekmény elkövetését.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!