Megszólalt a BKV és Karácsony Gergely is a rohadó metrókocsikról

Nem a kocsik vázszerkezeténél, hanem a vázat burkoló lemeznél észlelhető rozsdásodás

– tisztázott egy rettentő fontos részletet a BKV Zrt. annak kapcsán, hogy az Mfor.hu nyomán ma mi is megírtuk: kivontak a forgalomból hat, két és fél éve átadott „felújított” metrókocsit, mert a padlólemezüket már most megette a rozsda.

A közlekedési vállalat szerint az Mfor.hu cikke több ponton félreérthetően fogalmazott. Kiemelték: a BKV Zrt. igazgatósága december 10-én meghallgatta, és egy tag kivételével elfogadta a menedzsment szakértői véleményeit az M3-as metró járműállományának műszaki állapotáról. Ezek alapján megállapították, hogy a felmerült problémák kezelése szakszerű, ezért nincs szükség külső fél bevonására.

Az első felújított szerelvény rohad

Azt is írták, a szakértői vélemények szerint nem csak az orosz járművekkel fordultak elő korábban problémák, hanem általában minden vasúti szerelvény üzembeállításánál jelentkeznek kezdeti javítási vagy módosítási feladatok.

A BKV Zrt. már 2017 májusában látta, hogy a felújítási és korszerűsítési technológián módosítani kell – írják –, ezért kiemelt figyelmet fordítanak az első prototípus szerelvényre, ezt vonták most ki a forgalomból garanciális felülvizsgálat és javítás miatt. A javítást az orosz fél saját költségére végzi el.

Karácsony vizsgálatot rendelt el

Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti közleményében azt írta, hogy a 222 kocsiból hatot kellett kivonni a forgalomból. Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de szerinte mindez azt mutatja, hogy sok gond van a felújított orosz kocsikkal.

Ezért a főpolgármester az egész korábbi metróbeszerzés „minden körülményét érintő”, átfogó vizsgálatot rendelt el, amire a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérte fel. Hozzátette: két hónap elég a teljeskörű tisztázásra, amit a nyilvánosság bevonása követ majd.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!