Szoláriumot, biliárdasztalt és futópadot lefoglaltak Simonkáéknál

Zár alá vették a hatóságok a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György és családja minden vagyonát, a lefoglalt javak listáját a 24.hu-nak sikerült megszereznie.

Eszerint a fideszestől – akire az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és 850 millió forintos vagyonelkobzást kért –, valamint a szintén megvádolt feleségétől egy 2018. novemberi házkutatás során lefoglaltak

  • egy szoláriumot,
  • egy biliárdasztalt,
  • egy futópadot,
  • 356 ezer forintot,
  • 130 eurót (mintegy 43 ezer forint),
  • 87 dollárt (ami körülbelül 26 ezer forint),
  • valamint 1298 román lejt (90 ezer forintot).

Lefoglaltak további egy 2551 négyzetméteres medgyesegyházi kivett udvart, Simonka feleségétől négy pusztaottlakai szántót, egy tehergépjárművet és egy Volkswagen Phaetont is. Simonka György korábban a vagyonnyilatkozata szerint egyébként épp egy ilyen gépjárművet lízingelt.

A vádiratban szereplő felsorolás szerint jelentős vagyont foglaltak le a fideszes politikus unokahúgától is: nála egy Suzuki Vitara és egy Toyota Yaris személyautó rejtőzött, valamint egy Volvo nyerges vontató, egy ház, egy lakás, egy gyümölcsös, egy legelő és 32 millió forint került zár alá ugyanott.

A fideszes politikus idős anyjához is kimentek, az ő nevéről két ingatlant foglaltak le, noha az asszony nem vádlott az ügyben. A fideszes politikus gyerekeitől ugyanakkor annak az újkígyósi családi háznak egy részét lefoglalták, amiben a család lakik.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!