Központi Orbán-interjúval kívánnak boldog karácsonyt a megyei lapok

Idén karácsonyra is egyenruhát húztak a kormányzati médiaalapítványba összeterelt „megyei napilapok”, a címlapon mindegyik ugyanazzal a képpel, ugyanazzal a szöveggel hirdeti, hogy Orbán Viktornak az ünnep kapcsán sincs nagyon más mondanivalója, mint a migrációval riogatás és a sikerpropaganda.

Orbán Viktor „interjúi” a kormányszócsővé tett vidéki laphálózat internetes oldalain.

Orbán Viktor „interjúi” a kormányszócsővé tett vidéki laphálózat internetes oldalain.Forrás: 444.hu

„A Soros-hálózat nem éri be azzal, ameddig eljutott, egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával” – osztotta meg ünnepi gondolatait a miniszterelnök.

Az „interjúban” Orbán emlékeztet, hogy Magyarország 2019 végén erősebb, mint 2018-ban volt, az önkormányzati választáson a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, ugyanakkor komoly településeket veszített el az állampárt.

„Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak. Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült, a vesztes bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság”

– magyarázta a kormányfő.

A megyei napilapok totális összeöltözése nem példa nélküli, hasonló központi Orbán-interjú jelent meg ezekben a termékekben a 2018-as országgyűlési választás, illetve az idei EP-választás idején is.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!