Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Megszólaltak az „Angyal Ügyvédje” blog lehetséges érintettjei

„Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről”

– mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója hétfő reggel az ATV Start című műsorban arra reagálva, hogy „Angyal Ügyvédje” néven a napokban egy, a Borkai-féle leleplező bloghoz hasonló titokzatos oldal indult, azt ígérve, hogy ellenzéki politikusok drogos-prostis buliját fogja leleplezni.

Molnár Vujity Tvrtko műsorvezető kérdésére elmondta: a közelmúltban megpróbálták megzsarolni, milliós nagyságrendű pénzt kért tőle egy magát újságírónak nevező személy. Szavai szerint nincs eltitkolt vagyona, drogot is csak tévében látott, ahogy drogdílert is, drogos orgiákon pedig nem vett részt.

Az MSZP-s politikus szerint egy frissen megválasztott, „fiatal MSZP-s polgármestert” is megzsaroltak, de nem volt hajlandó elárulni, hogy kit. A rendőrségen viszont majd elmondja, mert állítása szerint név szerinti feljelentést tesz az ügyben. Annyit elárult még a műsorban, hogy egy olyan embert fog feljelenteni, aki az MSZP közelében mozgott, a kampányban is felbukkant, és korábban keveredett már büntetőeljárásba.

Molnár egy borítékot is lobogtatott, melyben állítása szerint az a név volt, aki ellen feljelentést tesz majd.

Ezután elindult egy kis hideg-meleg játék: Tvrtko rákérdezett, hogy az egykori MSZP-s kötődésű Egyenlítő Blog volt főszerkesztője, Németh Gábor állhat-e a háttérben, mire Molnár nehezen félreérthetően azt felelte: „nem tudnám cáfolni”.

Németh: „nincs az a pénz, amiért nekik dolgozzak újra”

Az Index később elérte Németh Gábort, aki cáfolta, hogy köze lenne a zsaroló bloghoz. Azt mondta, Molnár Zsolt embere az elmúlt időszakban három állásajánlatot tett neki, ebből kettőnek írásos nyoma is van, de visszautasította őket azzal, hogy

„nincs az a pénz, amiért nekik dolgozzak újra”.

Közben fény derült a Molnár által emlegetett, állítólag szintén megzsarolt „fiatal szocialista polgármester” személyére: ő a II. kerület vezetője, Őrsi Gergely. Ezt maga Őrsi ismerte el, konkrétumokat azonban ő sem közölt, az Index szerint azonban utalt rá, hogy

olyan alaptalan, nemtelen támadásokat kaphat, amelyek a családját is érintik.